A vászonra történő festés 16. századi elterjedése előtt a legtöbb festményt fa táblákra (panelokra) alkották – a Mona Lisa alapja például nyárfa.

Ahogy a fa zsugorodik és tágul a környezet hőmérsékletének, illetve páratartalmának hatására, a rá felvitt és megszáradt festék kirepedezik.

A Lengyel Tudományos Akadémia és a Strasbourgi Egyetem szakértői nemrég kísérletet végeztek el fatáblás festmények részleges rekonstrukcióin.

A kísérlethez az olajfesték felvitele előtt hagyományosan alkalmazott, fehér festékanyagból és állati eredetű ragasztóból készült alapozó pasztát, az úgynevezett gessót használták, amely szinte minden panelfestmény alapjául szolgál.

A gessót több fa panelra felvitték, majd 25 Celsius-fokos hőmérsékleten 30, 50, 75 és 90 százalékos páratartalom mellett tárolták őket két héten keresztül.

Ezt követően megvizsgálták, a gesso mennyire hajlamos a károsodásra. Az eredmények azt mutatták, minél több repedés jött létre, annál kisebb nyomás alatt volt a gesso, azaz kevésbé volt hajlamos a további sérülésekre a repedések nélkül maradt területeken.

Minél több repedés keletkezett tehát a kísérleti példányokon, annál kevésbé veszélyeztették őket a további környezeti hatások.

Łukasz Bratasz, a tanulmány fő szerzője elmondta: „Eredményeink lehetséges magyarázattal szolgálnak arra, a kiterjedt repedésmintázattal bíró történelmi panelfestmények miért maradnak stabilak akkor is, ha tárolási körülményeik távol állnak az ideálisaktól.”

„Reméljük, hogy ezek az ismeretek elősegítik a mérsékeltebb költségekkel járó klímaszabályozási stratégiák kifejlesztését és elfogadását a történelmi épületekben és múzeumokban, különösen azokban, amelyekben kevesebb lehetőség áll rendelkezésre a szigorúbb klímakontrollra” – tette hozzá.