Tegyük fel végre a kérdést: Beszélnünk-e egyáltalán önálló KDNP-ről?

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben, ugyanakkor súlyosan sérti ezzel a népképviseleti elveket. Olyan, általuk törpe pártoknak nevezett formációkat akarnak kiszorítani a parlament falai közül, melyek az ellenzéki összefogásnak köszönhetően jutottak mandátumokhoz. Akkor viszont felvetődik a kérdés: milyen alapon küld képviselőket a törvényhozásba az a párt, melynek népszerűségét évtizedek óta nem mérték, a társadalmi támogatottsága pedig a Fidesz által elrettentő példaként felhozott Párbeszédéhez lehet hasonlatos? Kereszténydemokrata Néppárt, üdv a való világban!

index_177.jpg

Fotó: index.hu

A politikailag hatékony, széles ellenzéki összefogást tulajdonképpen a Fidesz találta ki a 2000-es évek derekán, amikor egyrészt ledarálta azokat a jobboldali pártokat, melyek nem akartak beolvadni a narancsos világba, másrészt Orbán Viktor biodíszletként beemelte maga mellé Semjén Zsoltot, és KDNP-s csipetcsapatát, hogy hitelesítse egykori liberális pártja kereszténydemokrata elköteleződését. Azóta két részből áll a jelenlegi kormánypártok parlamenti frakciójának neve, ugyanakkor elvileg továbbra is két különálló politikai erő alkotja a kormánykoalíciót.

A kormányfő eddig is arra használta a kezében összpontosuló hatalmat, hogy eltorzítsa azokat az arányokat, melyek a választói akaratot reprezentálják.

Eddig nem is nagyon firtatta az ellenzék, milyen felhatalmazás alapján kapnak KDNP-s politikusok fontos kormányzati pozíciókat, hiszen ez a párt már nagyon régóta nem mérettette meg magát külön a különböző választásokon, a közvélemény-kutatások pedig mindig a nagy testvérrel, a Fidesszel együtt mutatják ki a támogatottságukat. A KDNP fű alatt, mondhatni sutyiban foglal el miniszteri, államtitkári, helyhatósági és egyéb közigazgatási pozíciókat annak köszönhetően, hogy úgy tapad a párt a Fideszre, mint az éhes pióca. Van ebből haszna persze a nagyobbik kormánypártnak is, hiszen ha a keresztény nemzeti értékeket kell fényezni, akkor előre küldik a KDNP-s csapatot Semjén Zsolttal, Harrach Péterrel és Rétvári Bencével, akik talán valamivel hitelesebben tudják ezt az eszmerendszert képviselni, mint mondjuk Németh Szilárd vagy Kósa Lajos.

origo_35.jpg

Fotó: origo.hu

Orbán Viktor ugyanakkor erősen túlreprezentálja a kormányában a KDNP-t, ami számára azzal a haszonnal jár, hogy a lekötelezettjeivé válnak a kereszténydemokrata káderek. Ha ugyanis külön kéne csatába szállniuk a kisebb testvérpárt tagjainak a mandátumokért, valószínűleg ugyanannyi képviselővel rendelkeznének a parlamentben, mint a Fidesz által most éppen lefitymált Párbeszéd. A Fidesz ráadásul szereti eljátszani a gazdatest szerepét, hiszen ezzel saját erejét és fontosságát reprezentálja, ugyanakkor most még van annyi politikai pozíció a kezükben, hogy a fideszes káderek se hörögjenek a KDNP-sek térnyerése miatt. Más kérdés, hogy az októberi önkormányzati választás megmutatta, hogy az elosztható pozíciók száma véges, így ez egy visszaszoruló kormánykoalíció esetében feszültséget generálhat a KDNP és a Fidesz között.

Most azonban még egy a tábor és egy a zászló is, így együtt elkezdhetik faragni az ellenzéki összefogás pártjait, igyekeznek lehetetlen helyzetbe hozni olyan formációkat, melyek egyedül nem érnék el a parlamenti bejutáshoz szükséges szavazatszámot. Tipikus orbáni megoldás adminisztratív eszközökkel korlátozni az ellenzék erejét, hiszen ezzel szembeköpi a képviseleti demokrácia alapvető értékeit. A kormányfő eddig is arra használta a kezében összpontosuló hatalmat, hogy eltorzítsa azokat az arányokat, melyek a választói akaratot reprezentálják. Így lehet kétharmados többsége az országgyűlésben már a harmadik ciklus óta egy olyan pártszövetségnek, melynek támogatottsága a választásokon általában nem érte el az 50 százalékot sem.

nol_hu_21.jpg

   Fotó: nol.hu

Orbánt tehát csakis a hatalom megtartása érdekli, és ennek érdekében az eszközök között sem igen válogat. Igazi autokrata vezetőként nem a választói akaratot tartja elsődlegesnek, hanem a saját érdekeit. Kérdés, hogy meddig tűri ezt az a társadalom, amelyet ilyen és hasonló machinációkkal már számtalanszor átvert a kormányfő. Talán ennél is fontosabb kérdés, hogy az éppen kis sikerélményhez jutó ellenzék mennyire lesz egységes az újabb kormányzati támadás kivédésében. Az önkormányzati választáson létrejött összefogás ugyanis az ellenzék legnagyobb értéke, ami értelemszerűen a kormány számára a legnagyobb veszélyt jelenti. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Minél nagyobb porfelhő közeledik feléd, annál jobban zárd a soraidat, mert por egyszer elül, a mögötte lovagló ellenség pedig elbizonytalanodik.”

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Powered by WPeMatico