Először is bocsánatot kérek a Menyasszonyok, vőlegények című regény szerzőjétől, mert sokkal jobb író annál, mintsem, hogy egyszerűen csak a “Szabó Magda férje” státuszban tartsuk meg Szobotka Tibort, hiszen róla van szó.

Elég keservesen alakult az írói pályája, habár irodalomtudósként szépen teljesített: tanított a budapesti bölcsészkaron, tanulmányokat írt, műfordított. De az igazi vágya az íróvá válás volt. Tanult irodalmárként tudta is a jó szövegek “receptjét” – amennyiben persze a “jó irodalom” receptként leírható. (Leírható, ezt tanítják a kreatív írás kurzusok is, csak épp a lényeg nem írható le: az a “fűszer”, ami egy jól “megfőzött” szövegnek is szükséges, hogy az olvasó számára finom és tápláló (lelki) étellé válhasson.)

Szobotka felemás viszonyban volt a kommunista rendszerrel, az ő világlátása nem a munkáshatalomban való hit volt. Ezt nyilván nem hirdette, de angolszász alapú műveltsége volt rá az alap, hogy ő pontosan tudja, a korszak “termelési dalai” semmirevaló szövegek, az igazi kultúra az más. Önmenedzselésben sem volt jó, naplói és Szabó Magda naplói alapján (amelyekről youtube csatornámon ezeket a videókat nézheted meg: Mi derül ki Szabó Magda férjének naplójából?

Szabó Magda naplója (Nyusziék)

Szabó Magda: Nekem a titok kell

sokszor volt szükség arra, hogy felesége simítson el kényes helyzeteket, vagy nyerje meg a kiadó jóindulatát férje szövegeinek kiadásához.

A Menyasszonyok, vőlegények (és más Szobotka szövegek is) napjainkban feltámadtak, mert a Jaffa Kiadónál újra napvilágot láttak. Jelen helyzetünkben pedig Szobotka korrajzai a háború utáni időkből új értelmezést nyernek: más fénytörésben látjuk az eddig távolinak (érdektelennek?) vélt regényvilágot… Mutatom, hogy miért, olvass tovább!

Ebben a regényben az 1945. utáni kaotikus Magyarországon vagyunk: titkos bordélyház, sikkasztások a  magángyárban, életcél nélküli fiatalok, hitevesztett idősek. Itt senki nem épít semmit. A romlás levegője lengi be az életet. Bár mindannyian a halálból, a háborútól szabadultak meg, még sincs semmi felszabadító az életükben. A moly.hu ajánlójával ellentétben a regényben mulatságos jelenet sincs. Igazából tragikomikus se – aki ezt állítja, max. a könyv marketingjét tolja. Ugyanúgy az a kiemelés, mely tükör előtt parolázó szerelmespárt, vetkőzést ígér. Van ugyan tükör meg meztelenség is, de ebben a megakadt világban nincs se romantika, de még erotika sem. Valami végtelen letargia és keserű szájíz van. Pedig tényleg a férfi-nő kapcsolatok viszik a történetet. És akkor most figyeljünk, mert a poros regényből MA megmutat nekünk valamit Szobotka (aki ugyan 1982-ben halt meg, nem tudhatta, mi lesz 2020-ban, de az örök emberit írta…), amit igazán a magunkévá kell tennünk, hogy, ha elvonul a járvány, és egészségesen újra munkába foghatunk, akkor ne egy apátiába hulló világunk legyen, hanem magunkért és a gyerekeinkért olyat építsünk, ami mosolygó, ami virágzó, amely nagy szavak nélkül hisz az életben, amelyben van előre, van értelem. 

View this post on Instagram

A #menyasszonyokvolegenyek az elso #regény, amit Szobotkatol olvasok. Azt hiszem, eddig az tartott tole tavol, hogy nem voltam igazabol kivancsi “Szabo Magda ferje”-nek az irasaira, vagy inkabb nem akartam azzal szembesülni, hogy rosszul ir, pedig Szabo Magda azt allitja, hogy zsenialisan. De Szobotkae egy nagyon is ertekelheto regenyvilag, es igy meg nehezebb lehetett neki a mellozes, az atüto iroi siker elmaradasa. Ezert valamikor beszelni fogok rola a csatornamon is, amire ugyan keves idom van, mert ugyan valtozatlanul sokat olvasok, de videokat kesziteni mar keves idom marad…azert hamarosan jön majd ujabb!☺📚 #mesetréning #mesetrening_irodalombol_eletbe #irodalomboleletbe #mostolvasom #olvasnijo #niok #vanidőmolvasni #magyarirodalom

A post shared by Végh-Fodor Mónika (@mesetrening) on Mar 11, 2020 at 3:25am PDT

De miért is ennyire keserű, értelem és cél nélküli ez a regényvilág? A nők kiszolgáltatottak: boldogulásukat nem is tudják máshogy elképzelni, mint egy férfi hátán csomagként. Még Frida, a kuplerosné, a regény legerősebb nője is arra épít: ha van férfi, van megélhetés. Lánya pedig egyenesen semmit sem tervez, a lakáson kívül semmi elképzelése nincs. A férfiak pedig? Gyengék, szélhámosak, korruptak. Nincs itt senki, aki hálát adna, hogy túlélte a háborút. Nincs itt senki, akinek akárcsak megfordulna a fejében, hogy most el kell kezdeni építkezni, mert ettől az építkezéstől függ, hogy milyen az élet ma és holnap. Ernő a fiatal férfi, akinek dolga lenne belevetni magát az életbe, a Dunába veti magát. A háborút túlélte, a békébe belehalt – és ez a saját választása volt. Óriási felkiáltójel az előttünk álló hónapokra, majd a járvány utáni időkre: tisztítsuk meg önmagunkat, találjuk meg az emberség forrásait, nézzünk fel az égre, és akarjunk építeni. Most a várakozás ideje van, használjuk ki: bízzunk benne, hogy valamennyi idő múlva nekifoghatunk egy emberséges világ (újra)építésének. Ha lesznek is anyagi veszteségeink, bepótolhatjuk – HA emberileg növekszünk. Szobotka regényének végére mindenki elsüllyed: a korrupt gyárigazgató saját üzelmei hálójába fullad, a kupleráj elveszti vele legfőbb “ügyfelét”, a nők, akik a szélhámos/korrupt férfiakra építettek, élhető élet nélkül maradnak, a férfiak, kivétel nélkül, összezavarodnak, mert ahogy éltek, az nem folytatható… AHOGY ÉLTEK, AZ NEM FOLYTATHATÓ! Ez a válság a megújulást hozhatja el nekünk.

Powered by WPeMatico