“Nem várhatunk tovább, a mama érdekében megindítjuk a szülést!” – Lara születése

A 23 éves Nóra ránézésre nem volt rosszul, de a laborértékei azt mutatták, hogy baj van, nagyon nincs rendben valami odabenn.

Kislánya ugyanis olyan szerencsétlen módon helyezkedett el, hogy elnyomta az édesanyja epevezetékét, így Nóri szervezetében elkezdtek felhalmozódni bizonyos méreganyagok.

Ez momentán csak azt jelentette, hogy a hasa egy része viszketett, de van, akinél ez elviselhetetlen érzést is okozhat, és ha nem tesznek semmit, akkor egyre nagyobb bajba sodorják őt is és a méhében növekvő kislányát is.

Erre az állapotra az egyetlen megoldás a terhesség “befejezése”: betöltött 37. hét után az orvosok megindítják a szülést – Nóra pedig már épp a 40. hetében volt, épp mostanra volt kiírva. Így nem halogathatták tovább: mindenképp szülni kellett.

De könnyű ezt mondani, ha egyszer Nórának még semmi fájása nem volt, a méhszáj csak fél ujjnyira volt nyitva!

“Hogy lesz ebből gyerek?” Ezt kérdeztük magunkban reggel, amikor találkoztunk a hatalmas pocakú, vékony, vidám lánnyal, akit nemcsak édesanyja kísért el, de több rokona is. Azt rögtön láttuk: nem mondhatnánk, hogy magára hagyták volna! 🙂

És külön szerencse, hogy a Semmelweis Egyetem II-es Női Klinikáján, ahol választott orvosánál, Sára Leventénél szült, ott dolgozik nagynénje, Éva, aki vállalta, hogy “kézben tartja” az ügyeket és segít, ahol csak tud. Nóra tehát mosolyogva, szépen befont hajjal indult a szülőszobába, ahol fogadott szülésznője, Bogdánné Laskó Katalin várta.Mit tagadjam: a szülés eleje rémesen tétlenül telt: fél 10-től 12-ig gyakorlatilag vártunk a “semmire” – pedig Nóri alaposan elbeszélgetett a méhében mocorgó magzatával, tudatta vele, hogy bizony kívül tágasabb lenne most már.

De mivel ez nem vezetett eredményre, az orvos burkot repesztett, aminek aztán meg is lett az hatása, mert elkezdődtek végre a fájások. Nagynénje Éva, és Anikó, Nóri édesanyja végig ott ült a lánya mellett – a kisbaba apukája helyett is fogva Nóri kezét.

Ám néhány óra várakozás, sétálgatás és nagyjából 3-4 perces fájások mellett is csak 2 ujjnyira tágult Nóri, itt volt az idő, hogy történjen még valami. Katalin, a szülésznő elmondta Nórinak, hogy ha nem haladnak a dolgok és Lara szívhangja lassulna, akkor mindenképp be kell avatkozni, akkor akár császár is lehet a vége.

Így aztán lassan, cseppenként oxitocint kezdett kapni, ennek hatására a fájások hosszabbodni kezdtek, és Lara továbbra is jól volt benn. Ám ekkor már ráfért Nórára a biztatás: az édesanyja és a nagynénje tartotta benne a lelket, mert az eddig mosolygós arcú fiatal lány keze ökölbe szorult, lábai meg-megrándultak a fájdalomtól.Ám a tágulás még mindig nem gyorsult fel eléggé, ezért – és mert láthatóan, de nem hallhatóan! – Nórinak fájtak a méhösszehúzódások, az orvosa fél 5-kor felajánlotta, hogy adhatnak neki epidurális érzéstelenítést. Ekkor már több mint 6 órája voltunk a szülőszobán, Nóri mintaszerűen vette és fújta a levegőt, lazított és lihegett – úgy, ahogy ezt tanácsolták neki, ő tényleg mindent megtett, hogy a kislánya születését segítse.A gerincérzéstelenítés után érdekes módon Nóri nem érezte azt, hogy már nem fájnának a méhösszehúzódások, csak talán kissé kevésbé voltak erősek. Ám a legnagyobb haszna az eljárásnak az volt, hogy innentől elég gyorsan eljutott a 2 ujjnyiról a 4 ujjnyira nyitott méhszájig, szabaddá vált az út a kislányának. Ekkor már Nóra nem beszélt, maximum annyit, hogy “igen, nem”. Bár néha viccelődtünk körülötte és csendesen beszélgettünk, ő már semmit nem érzékelt a külvilágból. Csak fájt, meglepően csendesen.

Aztán amikor már állandósult a nyomási inger, a szülészorvosa kért egy “próbanyomást” és kiderült, hogy Nórinak az is tökéletesen ment.Innentől már csak egy fél óra kellett, bár Lara picit visszacsúszott, amikor épp fájásszünet volt és Nóra úgy érezte, hogy szétreped, végül este 8 előtt nem sokkal megszületett az óriási kisbaba – ahogy néhány perc múlva kiderült, 4 kiló 16 dekával, 56 centisen, egészségesen! 🙂

És igen, Nóra sírt. Nem a fájdalomtól, hanem attól az érzéstől, ami elöntötte akkor, amikor a babáját a mellkasára fektették; és ahogyan ott sírt, mocorgott a kislánya, akinek életéről pár hónapja ő döntött. Ő döntött úgy, hogy mindenképpen megtartja még akkor is, ha az édesapa még nem szeretne családot. Mindketten meghozták a maguk felelős döntését, de talán Nóráé volt nehezebb. Sírt Nóri édesanyja is – nem is csodálkoztunk rajta.

És most – bár ezt az édesapák szokták – most Nóra volt az, aki elvágta a köldökzsinórt. Lara reszketett, kicsit hűvösnek találta ezt a kinti levegőt. Aztán levették a köldökzsinórvért és szövetet, hogy 20 évre eltárolják az FH Biobankban.Nóra megszülte a lepényt, a gátmetszését ellátták, Larát gyönyörű ruhába és hófehér pólyába öltöztették és Nóra visszakapta őt.

Egy óra múlva már szoptatta is.Nóra nem marad család és támogatás nélkül: népes, szerető, törődő rokonság veszi őt körül, Lara édesapja is azonnal jött meglátogatni újszülött kislányát, hiszen attól még, hogy nem fognak együtt élni, a nevére vette és törődni is fog vele. 

Jó egészséget kívánunk Neki!

Nóra és Lara történetét is láthatjátok a vasárnap, 15 órakor induló “Jön a baba – Hadas Krisztával” sorozatunkban, melyben 10 kismama 11 kisbabájának hiteles történetét mutatjuk be. Tartsatok velünk!

Kéky Kira


Author: Jön a baba