Az amerikai utak királya: Shelby GT500 KR 1968

Beléptünk az ajtón, megcsapta orrunkat a régi autók illata. A garázs egyik sarkában ’69-es Fastback-ek parkoltak egymás mellett, rozsdamarta orrukkal meredtek ránk. Ha tudtak volna beszélni, valószínűleg mindketten új esélyért könyörögtek volna, de ez szavak nélkül is ordított róluk. Ki tudja, hány év óta sínylődtek már a pusztában, egy ólban, vagy a kocsibejárón, mennyi ideig voltak kitéve céltalan állás közepette az idő vasfogának? Sok mindent megélhettek már ők, csak sajnos nem tudják elmesélni. A sors egyelőre megkegyelmezett nekik, úgy látszik, jó kezekbe kerültek. Ugyan még mindig állnak, de már legalább fedél van a fejük fölött. Hogy mikor, még nem tudni, de belőlük még kiváló autó lesz egyszer, egy vágtató paripa, egy benzinfaló, gumiégető bestia (legalábbis ez a terv).
Az igazi különlegesség azonban pár méterre tőlük parkolt, maga a Király, pontosabban az amerikai utak királya! Mellette a többiek jobb esetben is csak uralkodói tanácsadók lehetnek. A szóban forgó jármű nem más volt, mint a képeken látható Ford Mustang Shelby GT500 KR, azaz King of the Road:
Ott állt, orral a fal felé, mint egy büntetésben lévő gyerek, aki valami rosszat csinált. De ő nem egy rendetlen kis srác, ugyan mit művelhetett? Leamortizált pár garnitúra gumit? Ha valamit, hát azt igazán elnézhetjük neki.  A “büntetésnek” hamar véget is vetettünk, szinte könyörgött érte az autó, hogy egy kicsit beindítsuk és készítsünk róla néhány fényképet. Így is lett!
Kulcs be, gyújtás előtti pillanat, megáll a levegő… Aztán egyszer csak felrobajlottak a kipufogók, felébredt a 7000 köbcentis szörnyeteg, mely 8 hengerével ütemes öblögetésbe kezdett. Olyan hétköznapi dolog ez neki, mint TV Macinak a gargalizálás.

Borult, esős napunk volt, ám ahogy a telepre értem, ideiglenesen megjavult az idő. A garázsból kiguruló Shelby ívein megcsillantak a nap halvány sugarai, közben hátul a négy cső változatlanul hozta az alapritmust.

A piros fényezés csak úgy vonzotta a szemet, szinte lehetetlen volt tartós időre levenni róla a tekintetünket. A hosszú motorháztetőn futó fehér csíkok egészen a GT500 rendszámáig húzódnak, átszelve az autó testét – mintha az Egyesült Államokat átszelő 66-os út ihlette volna őket.
Hátul olyan apróságokban különbözik a gép a ’67-es modellektől, mint az ezüstre fényezett “keretbe” foglalt, 6 részre osztott fényszórók.
Az ajtót kinyitva félremozdul a kormánykerék, ezzel is megkönnyítve a beszállást. Mintha csak jelezni szeretné ezzel is a Shelby, hogy üljünk be, és tapossunk bele a gázba.
Elvarázsolva álltam az autó mellett, tudomást nem véve a világról és gondjairól. Pár perc erejéig megnyílt az a bizonyos ajtó, melynek küszöbéről betekinthettem az álomvilágba, talán részese is lehettem egy kicsit. Aztán ismét elkezdett cseperegni az eső, a Király visszahúzódott lakhelyére. Én pedig felébredtem…

Author: Bacsa Zoltán